Havas Henrik: „Ha Magyar Péter nyer, akkor disszidálok”
Az egykori tévés újságíró elég zavaros, feltehetően ironikus posztot közölt a Facebookon, amiben Rákóczitól és Kossuth-tól Lázár Jánosig húz ívet.
Az egykori tévés újságíró elég zavaros, feltehetően ironikus posztot közölt a Facebookon, amiben Rákóczitól és Kossuth-tól Lázár Jánosig húz ívet.
„Világos, hogy ezeknek nem küldhetem vissza, ezért egyetértek a javaslattal, elárverezem” – írja a műsorvezető.
,,Magyar Péter szerintem hazafi, és ha a korom megengedné, mögé állnék” – írta az újságíró.
A magyar nyilvános tér leginkább csak a logókból tudja értelmezni a vagyont. A logók mögött viszont mindig felsejlik a kérdés: miből?
A tévés-újságíró – aki 6 napig volt a Horn-kormány szóvivője is – a korábban a politikába is belekóstolt milliárdos, Gattyán György médiacégének lett a vezetője. A médiacsoportnál már a mesterséges intelligencia ír cikkeket, de azért a hagyományos újságírásra is építene Havas.
A Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban nevezte Havast a legtehetségtelenebb tévésnek Magyarországon, majd egy interjúban is megerősítette ezt. Mindezt azok után, hogy az ő riporteri képességeit is erősen megkérdőjelezték a Varga Judittal készült interjú után.
Havas egy nyaralás alatt kérte meg a színészt, látogassa helyette a pszichiátriai foglalkozásokat. A könyvéhez gyűjtött anyagot.
Az egész országot megbénítja a rég nem látott nagy hó, az állami cég azonban nem vesztette el a humorérzékét.
Megbánta, hogy belevágott a „televíziós cirkuszba”, Baukó Évát sajnálja, és zavarja, hogy a nem fideszes oldalról senki nem állt ki mellette. Minderről a 24.hu nagyinterjújában beszélt.
Egy budapesti bérház gangján jelentette be a műsorvezető, hogy elindul a Havas kimondja című műsor, amelynek egyelőre kérdéses az anyagi fedezete.
A ma 73 éves tévés azt mondja, elcseszte az életét, már Hollywoodban lehetne.
Az Alfahírtől és az N1TV-től rúgnak ki több embert is.
Öt éve nincsenek már képernyőn a „humor nagyágyúi”, de a Heti Hetes egykori készítői egymásról továbbra is rendre kitálalnak. Most épp a műsor producere, Ónodi György beszélt a Boros Lajos YouTube-on futó műsorában néhány szereplőről.
Az RTL Klubnál még dolgozna, de már ott is mondott fel és rúgták ki. A ma 72 éves műsorvezető valószínűtlennek tartja, hogy valaha visszatér a tévézéshez.
Élete egyik leghasztalanabb befektetésének bizonyult, de most jó pénzt hozhat.
Alperes lesz a műsorvezetőt szexuális zaklatással megvádoló Baukó Éva.
Az N1TV Havas megmondja című sorozat legújabb epizódjában reklámozta saját kötetét Havas Henrik úgy, hogy közben keményen beleszállt Presser Gáborba.
Középpontban az állami támogatás.
A műsorvezető szerint pitiáner, kicsinyes dolog volt megvádolni és besározni őt.